" Az eső egyre csak esett, a tetemektől már-már haladni sem lehet. Arel pap átváltozása előtt csak ennyit mondott.
- Holnap ismét megmérettetjük magunkat, készüljetek fel, nem lesz egy leányálom - majd metamorfózisának köszönhetően hollóvá változott és eltűnt a ködben.
A harcosok most összetették kezüket és ismét hálát adtak, hogy csapatuk egyre nagyobb dicsőséget ér el egy újabb kiváló harcosnak köszönhetően. A Valkyre ismét hatalmas eredményt könyvelhet el magának. "
Előtte
- A várfalakra!!! - kiáltotta Pukiii hadvezér .
Minden embere eleget tett kérésének, hisz becsülték tudását. Jól irányította minden katonáját, de nem csak övé a dicsőség, hisz segítője, Marka szintén jól mozgatta embereit. A tökéletes összhang látszik az embereken. A tisztelet méltóságteljes mindkét ember iránt. Marka hadvezér Arel papot és pár íjászát a nyugati kapu elé állította, amint a kémei jelentették a ellenséges csapatok érkezését.
A kapuban álló őrök sajnos nem sokáig bírták a hatalmas túlerőben lévő csapatok támadásait, de elég időt adtak az íjászok és a pap felkészülésének az ütközetre.
Arel pap letérdelt a földre, összetette két kezét és összpontosítani kezdett. Az íjászok felajzott íjjakkal vártak a kapu mögött. Tudták, ha a kapu őre elvérzik, megpróbálnak betörni a kicsiny kis Favágók falujába. Körbevették Arelt, hogy senki ne zökkentse ki meditációs állapotából, hisz az akár az életébe is kerülhet.
A kapu őre maradt, hűséges szolgái sorba hullottak el a túlerővel szemben, mikor egy végzetes találat érte Őt magát is. Egy pap volt az, aki a kínok mélységével halálra gyötörte. A várfal és a kapu nem tarthatta sokáig kívül az ellenséget.
Arel pap körül hatalmas fényesség jelent meg, valamiféle buboréknak mondható alakzat vette körül testét . A mellette álló harcosok ámulva figyeltek, hogy mi is lehet az, egyik szemük a papon, másik a kapura volt szegezve. Eleredt az eső.
Arel felállt, majd mindkét kezét széttárta. A buborék, ami eddig a teste körül volt, most minden egyes bajtársaira szállt át. A harcosok kissé megijedve kezdték volna magukról levakarni a fénylő izét, ahogy Ők hívták. A fénylő izén az esőcsepp áttört, és különleges fényjátékokat eredményezett. Mágiában járatlanok voltak, így hát a többi kaszt, akik valamelyest láttak már ilyenfajta mágiát, mosolyogni kezdtek. Az íjászok is járatlanok az efféle erős varázslatban, de Őket most jobban lefoglalta az, hogy mikor törik be a kaput a táborban.
Eljött a nem várt tény. A kapu megadta magát és a két csapat mostmár szemtől- szemben állt. Arel felnézett az égre, pálcáját erősen a földhöz koppintotta. A fénylő burok a harcosok testétől egyenlő távolságra elhatárolta őket a külvilágtól.
Minden harcos tudta, hogy mit idézett meg papuk, bár ilyen erős varázslatról mégcsak halottak, látni és tapasztalni nem volt szerencséjük. Egy védelmi varázslat volt ez, mely minden ártó támadást távoltart a testtől. Az íjászok tették a dolgukat, hátulról hatalmas nyílzáport zúdítottak az ellenség felé, de a harcosok sem tétlenkedtek. A hatalmas páncélokban nem mondhatni, hogy gyorsan, de még időben elérik a falakon kívül felsorakozott ellenséget.
Amydamaru segédpap a föld átkozását gyakorolta rájuk, ezzel is segítve a védekezést, amikor észrevette, hogy Arel egyre gyengébb, és már-már majdnemhogy összeesik.
Nem kis erőt igényelt Tőle az, hogy társait ily módon megvédelmezze. Folyamatosan csökkent az életereje, hisz magát áldozta fel a cél érdekében.
A papsegédnek gyorsan kellett cselekednie, hisz mestere és társai bajban voltak. Mérlegelni kellett, de gyors észjárásának köszönhetően a megoldást egyszerűnek tartotta. Igaz, hogy a védekezésben szerves részt nem tud kivenni, de ha életben tartja mesterét, és a mester a harcosokat, nagyobb eredményt érhetnek el, mint nélküle. Amydamaru Arel mellé szaladt. Kis termetű tündérről lévén szó, sajnos baráti jobbot nem tudott szolgáltatni a mostanra már dűlöngő papnak. Kis kezét és hatalmas pálcáját az égbe emelte, és a gyógyítás varázslatát szórta a Mesterre, aki ismét erejétől teljes papként nézett szembe az ellenféllel.
Amydamaru most már mással se foglakozott, csakhogy gyógyítsa Arelt. Az íjászok a várfalakról vették most már tűz alá az ellenséget. A közelharcosok a falakon kívül vívják a csatájukat, még mindig fellelhető egy-némelyik embernél, hogy Őt zavarja a védelem varázslat.
Bekövetkezik a baj, hisz a falon belülre bekerült egy varázsló. A varázsló egyből észreveszi, hogy társai miért nem tudnak áttörni a vonalon, és bejutni a falakon belülre. Felmérte a helyzetet és a segédpapot vette célba. Tudta, hogy ha Őt kivonja a forgalomból, Arel elesik és a védelem megszünik a harcosok körül. Amydamaru jégszoborrá fagyott. Nem halt meg, de lebénította a varázsló, amit észre is vett egy pár íjász, és rögtön célba is vette. A mágus elesett, de varázslata még mindig hatott és fogságban tartotta a segédpapot. Arel életereje és egészsége már nagyon kicsi ,de a pap semmit nem tud tenni ez ügyben, szeme előtt fog összesni Mestere és még segíteni sem tud.
Amydamaru végre az ártó varázslat alól mentesül, majd az ég felé emeli pálcáját és kezét .
Ebben a pillanatban Arel teteme a földre zuhan. Szemei elfehérednek, a lélek elszáll belőle.
A háborúból odakint már az utolsó mozdulatok vannak hátra. Néhány kardcsapás és hősies győzelmet arat a rendezett és összetartó sereg. Amydamaru térdre zuhan Arel holtteste mellett. Hatalmas szeméből könny folyik végig az arcán.
- " Elmentél közülünk, és mégis Te védted meg a tábort" - mondta az orra alá motyogva
Kezeit rátette a mester mellkasára, társai körülállták a kis teremtényt és a Mestert. A kis tündér kezei körül kéken cikázott a levegő, még Ő maga is meglepődött, hogy most mi történik.
Úgy tűnik, mintha Arel testébe visszatérne az élet. A fakó fehérré vált testben újra megindul a vér, s teste megremeg a papnak, majd kinyitja szemét, és Amydamru keze után nyúl.
- " Köszönöm barátom… "- a pálcája után nyúl, melyet harcos társa segít odaadni neki.
Erővel tölti meg a testét minden száján elhagyott szó. Feláll, még látszik a Mesteren, hogy nem a régi, de mozdulataiból lehet tudni , hogy elmenni készül. Elmegy és otthonában meggyógyítja magát asszonyával.
Az eső egyre csak esett, a tetemektől már-már haladni sem lehet. Arel pap átváltozása előtt csak ennyit mondott.
- Holnap ismét megmérettetjük magunkat, készüljetek fel, nem lesz egy leányálom - majd metamorfózisának köszönhetően hollóvá változott és eltünt a ködben.
A harcosok most összetették kezüket és ismét hálát adtak, hogy csapatuk egyre nagyobb dicsőséget ér el egy újabb kiváló harcosnak köszönhetően. A Valkyre ismét, hatalmas eredményt könyvelhet el magának..
