A Valkyre Céh
Ha stílszerű szeretnék lenni, akkor ezt úgy kezdeném „egy kis történelem” mégsem teszem…
Csapatunkat két céh fúziójából hoztuk létre kb. 1 hónappal ezelőtt. Ez a két céh a Csontdarálok és a Veterán volt.
Az ok, amiért életre hívtuk a Valkyre-t az volt, hogy a 2 céh külön-külön kisebb eredményeket ugyan elért, de az igazi nagy áttörés elmaradt. Az erősödő derioni oldal egyre másra érte el sikereit. Nehezebbé vált mind a foglalás, mind pedig a védés.
Szükségessé vált tehát a reakció a kialakult helyzetre.
Hosszú folyamat eredménye volt, amíg végül megszületett a Valorian oldal jelenleg egyik legerősebb céhe. Először megindultak a tárgyalások a két céh között, hogyan és miképpen tudnánk sikeresen együttműködni és mennyire tud a 2 társaság közösen harcolni. Persze mellette meg kellett tapasztalnunk a dolog emberi oldalát.
Sosem az volt az elsődleges cél, hogy minél több magasszintű játékost gyűjtsünk össze,
hanem az, hogy olyan emberekkel játszunk, beszélgessünk naponta, akikkel jó érezzük magunkat. A Veterán céh tradícionálisan 20 év feletti játékosokat várt a soraiba,
és a Csontdarálónál is fontosabb volt egy játékos emberi hozzáállása, mint szintje,
vagy felszerelése. Az eredmény minden elképzelésünket felülmúlta, egymásra talált a két társaság, mind a játékban, mind emberileg.
Nem véletlen említettem a beszélgetést! A [Valkyre] majdnem összes tagja aktívan haszálja a teamspeak nevű programot, amellyel folyamatosan tudunk beszélgetni.
Ez nem csak a napi területvédéseken elengedhetetlen, hanem a játék egésze alatt szórakozató és hasznos is. Nem ritka, hogy a napi eseményeket, érdekes dolgokat beszéljük meg játék közben, vagy csak a hülyéskedés megy és mindenki könnyezik a röhögéstől:))
Céhünk teljesen demokratikus keretek között működik ennek folyománya, hogy nem láttok tagjaink neve előtt rangokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem az aznapi hadvezért kell követni, de területfoglalás előtt és után bárki elmondhatja a véleményét, kipróbálhatjuk az ötleteit. Hiszünk benne, hogy együtt okosabbak vagyunk, mint egy-egy "vezér" lenne.
Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen működnének együtt velünk, vagy akik szeretnének csatlakozni a Valkyre céhhez. Aktív, legalább 40. szintű játékosokat várunk, akik szeretnének egy összetartó, jó hangulatú csapatban játszani.